Hírek

Elérhetőségek

Sárisáp címere

cimerA háromszög címerpajzsban  4 részre osztott címermezőt láthatunk:
Az első címermezőben egy vörös lánggal égő arany római mécses található, mely a rómaiakat és az általuk alapított Quadriburg települést szimbolizálja. Fogóját az ókeresztény ábrázolásokban gyakran használt Krisztus monogram díszíti, s ez a helyi lakosság túlnyomó többségének római katolikus vallását is szimbolizálja. A Krisztogramnak védő és gyógyító erőt tulajdonítanak, így itt a közösség védelmét jelenti. Az égő láng a község folytonos megújulását és élni akarását jelképezi.
A következő címermezőben a község nevének első írásos említésére utal az Árpád-házi királyok címerére emlékeztető vörössel és ezüsttel ötször vágott címerkép.
A bal alsó címermezőben mintegy két évszázados bányászkodásra utaló  vörös mezőben feketén megjelenített "bányászjelvény", az ék és a kalapács látható.
A jobb alsó címermezőben látható arany búzakalász ősi jelképként a múltban és a napjainkban folytatott mezőgazdasági tevékenységre utal, az örök életet és a település folyamatosságát jelenti.
A címerpajzs színei - égszínkék, vörös és ezüst - a községben élő jelentős számú szlovákságra, és az 1946-ban Szlovákiába telepítettekre utal.
A pajzs alatti kék szalag díszítésben a két évszám a község nevének első írásos említésére, és a címer felavatására utal. A pajzs fölé helyezett ötágú leveles aranykorona sem méltóságot, sem rangot nem jelez, kizárólag díszítő eleme van.

Sárisáp címerét és zászlaját Pécsi L. Dániel művész tervezte.