Hírek

Elérhetőségek

Futólépésben a maraton felé - interjú Rejtélyi Rajmunddal

Az egyik közösségi oldalon böngészve hónapokkal ezelőtt napi szinten belebotlottam egyik kedves ismerősöm posztjaiba, aki akkoriban nagy lelkesedéssel életmódváltásba kezdett, és rendszeres futásra bíztatta barátait, ismerőseit is. Ez a lendület azóta is tart Rajmundnál, sőt újabb és újabb célokat tűzött ki maga elé.

- A tavalyi év nagy változásokat hozott számodra. Mi volt ennek az oka, és milyen pozitív hatásai voltak ennek a változásnak?

-  Eljutottam arra a pontra, hogy a mérleg 100 kg-ot nyomott alattam. Egyáltalán nem tetszett, amit láttam, úgy éreztem, most kell változtatnom rajta. Eleinte csak megválogattam, hogy mit egyek. Nem diétáztam. Később számolni is kezdtem a kalóriákat. Kiderült, hogy gluténérzékeny vagyok, ezért el kellett hagynom mindenféle gabonát. Ezáltal kiestek az étkezésemből a pékáruk, tészták, helyette zabkását, gyümölcsöket, zöldségeket, húsokat fogyasztok. Az életmódváltásban a legnagyobb eredményt nem a sport hozza, hanem mindig az étkezés. A fogyás nem fog jól működni és nem is lesz tartós csupán a sport segítségével, ha közben nem figyelünk oda az étkezésre. Ezzel párhuzamosan persze sportolni is elkezdtem. Különböző kihívásokat kerestem magamnak. Azt vallom, hogy csak úgy tud az ember előre lépni, ha folyamatosan célokat tűz ki maga elé. 7 hónap alatt 25 kg-ot sikerült leadnom. Ezek után különböző futóversenyeken is elindultam. Először egy 5 km-es távon, majd egy 6 km-es terepfutás következett, aztán kitűztem egy félmaraton teljesítését.

- A sport olyannyira a mindennapjaid részévé vált, hogy egy helyi futóverseny szervezését és lebonyolítását is felvállaltad.

- Így igaz. A tavalyi évben október 20-án az Országfutás elnevezésű országos kezdeményezéshez csatlakozva Sárisápon is sikerült összehozni egy sikeres futórendezvényt. Az önkormányzat és néhány helyi vállalkozót támogatását élveztük az eseményen, amelyért ezúton is szeretnék köszönetet mondani. A faluból és a környező településekről több mint 50 főt sikerült megmozgatnunk.

- Jól érzékelem, hogy egy idő után misszióddá vált mások bevonása az általad elkezdett rendszeres sporttevékenységbe?

- Valóban így van. Azt gondoltam, hátha mozgásra tudom bírni a többieket is. Eleinte munkatársaimat, barátaimat próbáltam bevonni. Párom, Reni kezdettől fogva velem tartott és támogatott ebben az elhatározásban, amiért nagyon hálás vagyok neki. Aztán egyre többen lettünk, jó kis csapat alakult.

- A tavalyi sikeres rendezvény után az idei évben is megszervezitek az Országfutást?

- Nagyon szeretnénk egy hasonló futórendezvényt idén is. Az önkormányzattal egyeztetve valószínűleg a szeptemberre tervezett egészségnap keretein belül kerül sor a futás lebonyolítására.

-Tudom, hogy jelenleg is egy kihívásra készültök edzőtársaiddal együtt. Mi lesz az?

- 2019-ben kollégáimmal összefogva egy 5 fős csapattal beneveztünk a Spartan Race elnevezésű versenyre, amely egy népszerű, extrém terepfutóverseny különböző akadályokkal nehezítve. Sikeresen teljesítettük a távot, de idén még felkészültebben szeretnénk rajthoz állni. Ezért rendszeresen edzünk a versenyre, folyamatosan használjuk az iskolaudvaron lévő street workout pályát, amelyen erőnléti edzést végzünk saját testsúlyos gyakorlatokkal, guggolások, húzódzkodások stb. vannak programon. Három versenyen szeretnénk részt venni, áprilisban egy 10 km-es távon, júniusban 21 km-en, és októberben egy 5 km-es versennyel zárnánk a szezont. Erre készülünk jelenleg.

- Az átlagember lelkesedése sokszor nem elég kitartó a sportban, az életmódváltásban. Milyen tanácsot adnál azoknak, akik bele szeretnének vágni ebbe?

- A motivációt fenntartani nagyon nehéz dolog. Mindig apró lépéseket kell tenni. Az első lépés, hogy elkezdi az ember, aztán az, hogy nem hagyja abba. Ez a legfontosabb! Ezután folyamatosan szükség van a kisebb célkitűzésekre. Például: Ebben a hónapban minden nap sportolni fogok! Ez egy jó rövidtávú cél. Hosszútávú célokat is ki kell tűzni, mert az tartja fenn hosszútávon a motivációt. Idén nekem is van a Spartan Race-en kívül egy hosszútávú célom. Ősszel szeretnék lefutni egy teljes maratont. Távlati céljaim között pedig szerepel, hogy 5 éven belül szeretnék létrehozni egy saját konditermet Sárisápon. Nem kimondottan a szó hagyományos értelmében vett konditermet, hanem egy funkcionális edzőtermet. Ott pedig szeretnék edzéseket, különböző versenyekre való felkészítéseket tartani. Ezen kívül tervbe vettük azt is, hogy elindítunk egy sárisápi futókört. Saját tapasztalatból tudom, hogy egyedül nehéz elkezdeni a futást. Ezért is használtam az Instagrammos és Facebookos posztjaimban az #együttmindenkönnyebb# hashtaget. Ez tényleg így van! Az embernek kell egy társ, egy csapat, aki a nehéz napokon magával húzza.

Jurásekné Pfluger Éva