Hírek

Elérhetőségek

Emlékház

Az Emlékház a 19. századi családok életét mutatja be az idelátogatók számára. A lakosság nagyobb része földművelésből élt, emellett a férfiak bányákban dolgoztak. A lakóház három helyiségből áll (első szoba, pitvar, hátsó szoba), és az itteni szokás szerint az oldalán „gang” is található. A berendezés a 19. század második felétől az 1930–1940-es évekig terjedő időszak lakáskultúráját idézi.

 

Az első szobát csak ünnepek és szomorú események alkalmából használták: ha vendég jött a házba, vagy ha valaki meghalt a családban. A szobát helyi mester által készített bútorral rendezték be – a faluban két asztalos dolgozott. Minden szobában annyi sifon található, ahány leány élt a házban (ezekbe rakták a kelengyét); az ajtó belső oldalára jegyezte fel a család a fontosabb családi eseményeket. A pitvarban található a konyhafelszerelés itt kapott helyet az 1903-as dátummal ellátott „almárium”, ahol a fontos dokumentumokat és a pálinkát tartották. A konyha érdekessége az ún. „naťahačka” („húzóka”), amely egy olyan asztal, melynek alsó része kihúzva ágyként szolgált a gyerekek számára. A ház lakrészében hagyományos ruhába öltöztetett bábukat is felállítottak.

A kamrában a gazdaságban szükséges különböző szerszámok, eszközök kaptak helyet, melyek közül figyelmet érdemel a virágmotívumokkal díszített járom. A gang végében szőlőprés látható, amely arról tanúskodik, hogy a szőlőtermesztésnek ezen a vidéken fontos szerepe volt. Az eredeti gazdasági épületek közül csupán egy faól maradt meg, amely mögött a tyúkólak álltak. A kiállított néprajzi tárgyak gyűjtését Vibling Klára és Huberné Kisgyőri Katalin kezdte 1985-ben. Az első kiállításnak a művelődési ház adott otthont; a gyűjtemény jelenlegi helye az Emlékház, amelyet 2000-ben nyitottak meg a látogatók előtt.

 

Cím: Ady Endre utca 21.

Nyitva:  a 06 30 338 5273-as telefonszámon történt előzetes bejelentkezés alapján látogatható